|
|
|
|
Elcseréltük Andersont, hogy "kapjunk érte valamit", mert UFA-ként nem terveztünk vele nyáron. Mit kaptunk érte? Vicc ez a Sörmen.
Ezzel az erővel Andy is végigvédhette volna a szezont. Sőt akár hosszabbíthattunk volna vele, és akkor most nem kéne kapust keresni.
Lilest sem cseréltük volna el, a RFA lenne, Cumi szerencséje az, hogy viszonylag olcsó. Ezért megtartjuk, LEgfeljebb elcseréljük egy late pickre, még az is jobb mint csak úgy elengedni.
Flash-sel szerintem nem fogunk hosszabbítani (akkor inkább hozunk olyan UFÁ-t aki kevesebbet sérült, és inkább a védelmet fogjuk erősíteni). Flash esete azért is fura, mert a Mueller, Jones, Hejduk hármas egyike tuti sérült lesz, de még az is lehet, hogy nem is csak az egyikük. Egyébként szerintem Hishon AHL-ben fog kezdeni, és ő lesz az első beugró akkor, amikor a fenti hármas megsérül, Lindström és Yip is ezért kell. Negyedik sorba nem lesz jégkorongozónk, ott McLoad és McClement mellett egy verőember fog még helyet kapni.
Shad rosterét várom én is:
Mueller-Duchene-Jones
Landeskog-Stasny-Hejduk
Galliardi-RoR-Winnik
McLoad-McClement-Koci utód
tartalék: Lindström
|
| |
|
|
|
|
Az új mezszámozásokról tudni valamit??? Asszem Kings topicban olvastam hasonló témát a napokban.
Annyit láttam a honlapunkon, hogy Lindström #38, ami eddig Hishon száma volt.
|
| |
|
|
|
|
Azt vágom, hogy Mueller jól nyomta nálunk, meg azt is hogy többet volt out mint játékképes. De Fleisch is nagyon hasznos volt egészségesen. Remélem felépül és kap tőlünk szerződést. Ahogy Brandon Lee mondta a Hollóban: "Örökké nem eshet!" Szóval Mueller és Fleisch sem lehet örökké sérült. (I hope)
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#35891) |
|
|
|
|
|
|
|
Egyenlőre én nem, mert nem biztos, hogy megkockáztatjuk a srácot..De pl Mueller is óriási nagy lutri, hogy mit fog nyújtani. Mielőtt hozzánk jött, egy kalap szar volt, és nálunk is csak nagyon keveset játszott, igaz azt jól. Szóval nem tudom..
|
| |
|
|
Válasz Yeti hozzászólására (#35889) |
|
|
|
|
|
|
|
odaadjuk nektek Gomezt Duchene-ért, és máris eléritek a küszöböt...
|
| |
|
|
|
|
Fleischmannal nem is tervezel már???
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#35886) |
|
|
|
|
|
|
|
Huet el kell hozni egy hetedik körösért. 5,6 millióért jó backupnak.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#35884) |
|
------------ Win or Lose, We Love Our Sens! |
|
|
|
|
|
UFA igazolások: Zsííír!
De hogy milyen igazolások lesznek... Már félek.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#35885) |
|
|
|
|
|
|
|
Igen hasznos volt. Kicsit olyan McCormick érzésem van most. Viszont tényleg itt van McCement + Winnik is tud C-t játszani. Duchene-Stastny-RoR-McClement lenne akkor a tengely. Valami ilyen sorokat képzelnék el
Mueller-Ducheme-Jones
Landeskog-Stastny-Hejduk
Galiardi-RoR-Winnik
McLeod-McClement-Porter
Yip-et nem tudom hova tenni.
Védőkről fogalmam sincs..annyit mondok, hogy én hoznék az UFA-ról valami rutint. Mert ez így nagyon gáz
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#35881) |
|
|
|
|
|
|
|
Liles elherdálásában ne keress logikát.. Egy dologra tudok gondolni. Gyakorlatilag a cserével semmi mást nem csináltunk mint helyet a cap-ben. Még több helyet. Ami egy dolgot jelenthet. UFA igazolásokat.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#35882) |
|
|
|
|
|
|
|
Arra gondoltam, hogy szerződtessük Gagnét és Giguere-t (Markovról már lemaradtunk), ez már így sok pénz, ráadásul idén végre megnyernénk a man-games-lost versenyt is! :D
|
| |
|
|
|
|
Egyébként mi van akkor ha egy csapat nem éri el a cap floort? Irány az AHL vagy mi?
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#35882) |
|
|
|
|
|
|
|
Dupuis-ből van egy tucat a farmban, meg szvsz be sem fért volna, McClement jobb nála. Portert gyűlölöm én is, de sokoldalú, vészhelyzetben hasznát vehetjük még. Engem az basz fel, hogy Cumiskeyt előrébb taksáltuk mint JML-t, ráadásul úgy, hogy még a cap floort sem érjük el. Nem értem és igen, vicc, amit kaptunk érte. :(
Egyébként egy kívánságom lenne, Carcillo, de tudom, hogy csak álom marad. Shermannek nincs elég töke, de majd Gillis szépen idehozza nekünk.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#35881) |
|
|
|
|
|
|
|
Szép. Dupuis nagyon hasznos volt egész évben, Porter viszont egy rakás szerencsétlenség. Mondjuk Elliottnak örülök. Közben azt néztem, hogy a Wild elhozta Powe-t a Phillytől egy 3. körösért. Két dolog jutott eszembe: a Wildnál ki fog gólt lőni, a másik meg, hogy az a pick a 70-75. helyre szól majd kb, a Liles-ért kapott meg az 50-60.-ra. No comment.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#35879) |
|
|
|
|
|
|
|
+ Cumiskey is kapott. Liles persze nem kellett.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#35879) |
|
|
|
|
|
|
|
The Avs did retain the rights to the following RFAs: Ryan O’Byrne, Kevin Porter, David Jones, TJ Galiardi and Ryan Wilson.
Dupuis és Elliott nem kapott QO-t.
|
| |
|
|
|
|
Nagyon szarul áll neki. :P :(
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#35877) |
|
|
|
|
|
|
|
szinte biztosan marad még a Saskatoonnál, szedjen fel 10-15 fontos, kicsit tanuljon még támadni és higgadjon le. 2012-ben már jöhet talán.
|
| |
|
|
Válasz Acco hozzászólására (#35873) |
|
|
|
|
|
|
|
Siemens még 18 sincs, szerintem 2 évig még nem látjuk fent, ami nem is baj egy védőnél.
|
| |
|
|
Válasz Acco hozzászólására (#35873) |
|
|
|
|
|
|
|
Szerintem mindkét első körösünk kap szerződést. Azt, hogy fognak-e fenn játszani, vagy sem, azt nem tudom, de bízom Landeskogban.
|
| |
|
|
Válasz Acco hozzászólására (#35873) |
|
|
|
|
|
|
|
Amúgy Siemens-szel mi lesz? Marad még minor league-ben vagy esetleg kap szerződést?
|
| |
|
|
|
|
Meg vancouveres is... :D mondjuk Forsberg a példaképe, és kapott is tőle hívást a draft után :) Siemens meg Oil-fan.
|
| |
|
|
Válasz Acco hozzászólására (#35871) |
|
|
|
|
|
|
|
A kis detroit szurkoló Duchene-nel sztem 1-2 év múlva a liga legjobbjai lehetnek. Hacsak nem szól közbe sörmen apánk
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#35865) |
|
|
|
|
|
|
|
Deadline-nál is mondtak olyat, hogy Burke-nek nem kell Liles, mert túl sokat kértek...és még így is lehúzott. :)
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#35864) |
|
|
|
|
|
|
|
Szép is lenne! Egy héten belül kétszer szopatnának be minket. Nem tudnak olyan keveset kérni Komisarekért, hogy örüljek neki. :)
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#35859) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez kicsit nyugtató hatással van a bioritmusomra!
De azért hozhatjuk Komisareket, mondjuk Cumyért... :zavart1:
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#35864) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez kicsit nyugtató hatással van a bioritmusomra!
De azért hozhatjuk Komisareket, mondjuk Cumyért... :zavart1:
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#35864) |
|
|
|
|
|
|
|
Haver, megszokhattad már, hogy a vezetőségünk Mooooorgitjai nem nooooormálisak!
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#35863) |
|
|
|
|
|
|
|
Nézegettem 1-2 videót,fotókat még róla. Nekem rohadtul szimpatikus a srác.
|
| |
|
|
|
|
@adater
Maple Leafs are NOT in talks with Avs over Stastny. Won't happen.
De több helyen is írták már, hogy Stastny nem lesz cserélve, legalábbis a Leafshez biztos nem.
|
| |
|
|
|
|
De minek? Akkor minek cseréltük el Liles-t?
Akkor úgy nézne ki a dolog, hogy Liles+Stastny for Komisarek + 2nd round late pick
Noooooormális???
|
| |
|
|
Válasz Yeti hozzászólására (#35860) |
|
|
|
|
|
|
|
Hehe! Ugyanarra gondoltunk! Esélyes a deal...
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#35861) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem is annyira sajnos, nézz be a Leafs topicba, pont őt adnák Stastnyért, max hozzávágnának még valakit.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#35859) |
|
|
|
|
|
|
|
Nana... nem biztos, hogy baromság. Lehet igazuk lesz a srácoknak a Maple Leafs topicból és Komisarek for Stastny lesz a vége...
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#35859) |
|
|
|
|
|
|
|
"Hearing Komisarek could be the next "helper contract" to get a team to the floor..Colorado, Dallas, and NY Isles Possible.."
Ez mekkora baromság bár?
|
| |
|
|
Válasz hirnalon hozzászólására (#35854) |
|
|
|
|
|
|
|
Vagy egy éves előfizetés a Cica magazinra! DVD+"olvasni"való... Mi kell még?!
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#35855) |
|
|
|
|
|
|
|
A Cap minimumának elérése érdekében bízok ebben a két névben. Ha nem ez lenne a vezetésünk teljesen reális lenne az érkezésük. Nem kevés, de nem is sok.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#35853) |
|
|
|
|
|
|
|
Kicsit ki vagy éhezve látom, kéne már egy barátnő :DD
|
| |
|
|
Válasz hirnalon hozzászólására (#35854) |
|
|
|
|